Inspiráció Márciusra: Gayatri és a Tavasz
Hát úgy néz ki, idén is hirtelen váltással jött a tavasz, és szinte el sem hiszem, hogy ez a valóság, tényleg itt van, hiszen alig pár nappal ezelőtt még farkasordító hideg volt. Ezért egy kicsit ebben a szellemben fogant meg az ehavi instant inspirációm témája, ami ezúttal egészen személyes indíttatásból bontakozott ki.
Pár héttel ezelőtt egy új csoportos jóga órát látogattam meg, ami kimondottan egy női közeg, és az aktívabb gyakorlatok során is az elmélyedést, a megélést állította a középpontba, valamint az óra közben időnként mantrákkal is dolgozunk.
Még soha életemben nem találkoztam ilyesmivel, mindig valami fura keleti dolognak tartottam ezt a mantrázós dolgot, de nyitott kíváncsisággal vettem részt a feladatokban. És nagyon betalált! Már egy ideje éreztem, hogy vágyom valami újra, valami változásra az életemben, de nem is igazán tudtam merre induljak, egyszerűen csak valami lágy, tavaszi fuvallatra vágytam. De nem gondoltam volna, hogy pont egy mantra fogja ezt megadni nekem...
Szóval ez számomra egy nagyon békés, alig hihető, de mégis kibontakozó nyitást hozott, ezért szeretném most megosztani veletek azt a mantrát, ami ennyire megérintett és valami nagyon tavaszias frissességet csempészett a napjaimba.
Gayatri
Mi a mantra?
A hagyomány úgy tartja, hogy a mantra egy olyan hangsor, amelyet ha mondogatunk, énekelünk (vagy akár csak hallgatunk), az "átrezeg" rajtunk és a jelentése - még akkor is ha nem ismerjük azt - nem csak minket, de a körülöttünk lévő világot is átitatja és megjelenik benne.
Gayatri mantra
- A Gayatri mantra az egyik legrégebbi és talán legismertebb mantra, amit a hagyomány szerint egy felsőbb lény adott ajándékba Visvámitrának, egy indiai bölcsnek.
- A Gayatri mantra ima a Naphoz, aki az életet tartja fent a Föld bolygón, egyúttal fohász minden érző lény megvilágosodásáért.
- Úgy tartják, hogy ez a mantra megóv a bajtól, megszabadít a betegségektől, beteljesíti a vágyakat, és ez az egyik legerősebb tisztító mantra is.
Om bhur bhuvah svaha / Dicséret minden létező forrásának!
Tat savitur varenyam / Általad érjük el az igaz boldogságot minden síkon,
Bhargo devasya dhimahi / Áldjuk és szolgáljuk hatalmas lényedet,
Dhiyo yonah prachodayat / Kérjük, itass át bennünket örökké égő fényeddel!
Hát, hogy mindez igaz-e, azt nem tudom, mindenestre engem nagyon megérintett, és ugyan legtöbbször csak hallgatom és igyekszem elmerülni benne, de azt már pár nap után tapasztaltam, hogy kiegyensúlyozottabb és felszabadultabb vagyok. Kinyitott bennem valamit, ami még szinte alig jelent meg a világomban, mégis érzem, hogy beindult valami. Pont így vagyok most a tavasszal is: még alig hiszem el, hogy itt van, mégis várakozással és a felszabadulás ígéretével tölt el az időjárás változása.
Na, de nem hagylak itt titeket a konkrét mantra nélkül, ugyanis Deva Premal és Miten nevéhez egy nagyon szép verzió kötődik ebből a mantrából, amit az énekesnő a debütáló, első albumán jelentetett meg. Szóval álljon itt ténylegesen is a Gayatri mantra, Deva Premal előadásában!
Deva Premal és a Gayatri
Ám Devát személyes történet is köti a Gayatrihoz, ami számomra szintén nagyon inspiráló, ezért ezt is megosztom veletek. Deva édesapja leánya születése közben ezt a mantrát énekelte, és ezzel a mantrával köszöntötte őt a világban. 35 évvel később Deva az édesapja halálos ágyánál szintén ezt a mantrát dúdolta apja utolsó leheletéig, így búcsúztatva őt. Ezzel mintegy beteljesítve az élet és halál körforgásának misztériumát.
Ha titeket is megérintett a történet, hallgassátok bátran! A magam részéről ezzel a mantrával és a tavasz érzésével töltekezve kívánok szép márciust nektek!
Tetszett? További instant isnpirációkat >>ide kattintva<< találsz!
Nézz szét az ajánló sávban, hátha találsz mást is, ami érdekel! Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzéseinkről!